Első angyaltréning – 2017. november 6.


2017. november 6.

A ma Magyarországon egyedülálló képzést, amelyet minden hónap első hétfőjén késő délután rendezünk meg hiánypótló céllal indítottuk el. Minden alkalommal lehetőséget adunk arra, hogy a résztvevők nagy hazai vagy nemzetközi gyakorlattal rendelkező szakemberek hasznos és praktikus, a startupok és angyalbefektetőik világára vonatkozó háttértudással gyarapodjanak. Minden bemutatkozás után konstruktív értékelő beszélgetést folytatunk, amely az üzleti angyalbefektető tudásának egyik fontos alapköve.

A Nők/Üzlet/Angyalok első tréningjét az AmCham-ben tarthatta meg, annak vendégeként 2017. november 6-án 18.00 órakor.

Úgy érezzük, már első tréningünkkel is nagy lépést tettünk meg és úgy véljük pozitív irányba haladunk.

Hild Imre, vállalkozói tanácsadó tartott egy belső képzést számunkra az angyalbefektetésekről. Akinek szakterületei közé tartozik az innováció, a startup tanácsadás, a kockázati tőkekihelyezés, a globális vállalkozás elmélete és gyakorlata és a mobilinternet-technológiák.

Betekinthettünk abba, hogy mi szükséges egy vállalkozáshoz, mi a legjobb módja a beruházásoknak.

Láthattuk a startupok világát, magyar példákat is, illetve hogy mennyire fontos is a kapcsolat egy üzleti angyal befektetés esetében, hiszen hiányzó eszköz a hálózatépítés, és mik a kulcsfontosságú tényezők.

Folyamatosan szükséges ismereteink növelése a fejlődés és előrelépés érdekében, így fontosnak tartjuk, hogy tréningjeink bővítsék szakmai tudásunk.

A végén hallhattuk Perényi András történetét is, amely igen tanulságos volt számunkra.

Havi szinten várjuk ezentúl az érdeklődőket szeretettel és örömmel vesszük, ha csatlakoznak hozzánk.