Hírek

Limbacher Tivadar az angyalbefektetőkről – interjú

Limbacher Tivadar, Ma Este Színház, Alapító

A Nők Üzlet Angyalok a WINGATE projekt keretében életre hívott projektjének célja a női vállalkozók és női üzleti angyalok fejlesztése és képzése egész Európában.

Hogyan válhatok angyal befektetővé? áttörő tréningsorozat harmadik rendezvényére május 3-án került sor, melynek szakértő vendége Limbacher Tivadar, a Ma Este Színház alapítója volt.

Limbacher Tivadar, a Ma este Színház Kft. alapítója/vezérigazgatója őszintén mesélt a startup finanszírozás terén szerzett sikeres és kevésbé sikeres történeteiről is. Vendégünk beszélt arról, hogy hogyan lehet feloldani a nézeteltéréseket a startup és az angyal befektető között, kiváló példákkal bemutatva a helyzeteket, amelyekből mindannyian tanulhattunk. Végül megosztott velünk néhány részletet a budapesti startup ökoszisztémáról és az angyalok együttműködéséről is, valamint az ezzel kapcsolatos nézeteiről.

Tivadart az angyal befektetőkkel kapcsolatos tapasztalatairól, gondolatairól kérdeztük rövid interjúnkban.

Nők Üzlet Angyalok: Milyen érvek szóltak egy angyal befektető mellett a banki kölcsönnel szemben?
Limbacher Tivadar: Az első néhány évben aktívan részt vettünk a budapesti startup szcénában. Ebben az időszakban több konferencián, versenyen és rendezvényen is részt vettem, prezentáltam. Igazából nem kerestünk finanszírozást, a tervünk az organikus növekedés és a bootstrapping volt. A banki kölcsön igénylése annak kötelező bürokráciájával meg sem fordult a fejünkben. Amikor az egyik ilyen eseményen az angyal és a befektetése ránk talált, úgy döntöttünk, hogy élünk a lehetőséggel, hiszen így felgyorsíthatjuk a növekedésünket.

NÜA: Milyen elvárásaitok voltak, és ehhez képest milyen volt a valóság, amit megtapasztaltatok az angyalbefektetővel való együttműködés során? Hogyan foglalnád össze a vállalkozás és angyalbefektető kapcsolatának alakulását?
LT: Nem voltak idealista elvárásaink, hogy majd a “nagy pénz” vagy a finanszírozás megold minden problémát. Akkoriban jó lett volna egy kicsit több útmutatást vagy több kapcsolatot kapni. Természetesen most már tudjuk, hogy egy sikeres angyalbefektető ideje értékesebb, mint a pénze. Anno elég hamar el kellett fogadnunk, hogy továbbra is egyedül vagyunk.

NÜA: Tapasztalataid alapján melyek a legfontosabb értékek, amelyeket egy angyalbefektető hozhat egy startup számára a kelet-közép-európai régióban?
LT: Ez az angyalbefektető szépsége. Angyalbefektetőnek lenni sokkal rugalmasabb és testreszabhatóbb, mint kockázati- vagy magántőke kezelőként, esetleg bankként részt venni a befektetési folyamatban. Tapasztalataim alapján a régió ideális angyalbefektetője sokkal többet ad a finanszírozásnál. Igazgatósági tag, mentor és motiváló is egyben, de bizonyos értelemben mindenképpen csapattag, nem csak a finanszírozó.

NÜA: Mire figyeljenek a startuppok, ha angyalbefektetővel kezdenek együttműködésbe? Vannak fontos figyelmeztető jelek, amelyekre figyelni kell?
LT: Rengeteg figyelmeztető jelzés van. A legfontosabb talán az, amikor csak „mentorálást”, „kapcsolatokat” és/vagy „segítő szándékot” ajénlanak. Természetesen az ilyen jellegő segítség is hasznos lehet, de ezeknek az értéke jóval alacsonyabb, mint például a részesedés. Ilyen esetekben kockázatos részvényt kínálni. Azt tanácsolom, hogy mindkét oldal részéről beszéljék meg a pontos elvárásokat. A részletek megbeszélése segíti az átláthatóságot és a kölcsönös megértést.

NÜA: Inkább mentor vagy inkább befektetőként működik szívesebben?
LT: Eddig csak a mentor szerepkörrel próbálkoztam – főleg a fentiek miatt. Amikor részvényt veszek, biztos akarok lenni abban, hogy értéket adok a startupnak. Számomra az is fontos, hogy jelentősen fel tudjam gyorsítani a csapat növekedését. Mentornak lenni kisebb elkötelezettség mindkét oldal részére.
Számomra ez egy személyes fejlődés: először mentor, majd angyal befektető.

Hild Imre vendége Wohlmuth Máté Hírek

Wohlmuth Máté a startupokról és angyal befektetésekről – interjú

Wohlmuth Máté, Coding Sans CEO
Wohlmuth Máté, Coding Sans CEO

A Nők Üzlet Angyalok a WINGATE projekt keretében életre hívott projektjének célja a női vállalkozók és női üzleti angyalok fejlesztése és képzése egész Európában. 

A Hogyan válhatok angyal befektetővé? áttörő tréningsorozat második rendezvényére március 31-én került sor, melynek szakértő vendége Coding Sans CEO-ja, Wohlmuth Máté volt. 

A Coding Sans egy olya full-stack webfejlesztő ügynökség amely komplex megoldásokat kínál a tervezéstől az átadásig. A Coding Sans egy kockázati finanszírozású budapesti startupként indult, így ők is átélték a tech startuppok életének hullámvölgyeit.

Mátét startup világban szerzett tapasztalatairól kérdeztük, de kíváncsiak voltunk az angyalbefektetéssel kapcsolatos gondolataira is. 

 

Nők Üzlet Angyalok: Ha lehetőséged nyílna arra, hogy újrakezd a startupper karriered mire figyelnél leginkább a céged felépítése során? Kérlek, osszd meg velünk néhány gyakorlati tapasztalatod, amelyet a kelet-közép-európai régióban induló startuppoknak ajánlott követn.

Wohlmuth Máté: Koncentrálj a piacodra, ne pályázz támogatásra, se EU-pályázatokra, se versenyekre, csak az ügyfelekre/felhasználókra figyelj. Kezdetben se tégy kivételt, mert a gyakorlat nagyon gyorsan bevésődik a cég kulturális DNS-ébe.

NÜA: Milyen régió specifikus kihívások vannak szerinted azon startuppok számára, akik Közép-Kelet Europában szeretnének elindulni? Mi a tapasztalatod?

WM: Marketing- és értékesítési tehetséget/tapasztalatot találni mai napig nehéz. Világszínvonalú tech tehetségekkel rendelkezünk, de a soft-skillekkel rendelkező kollágákat nagyon nehéz megtalálni. Bár a helyzet sokkal jobb, mint 10 évvel ezelőtt, a jó marketinges vagy értékesítő még mindig olyan, mint a fehér holló.

NÜA: Angyal befektetőként is ismert vagy. Megosztanád velünk legfontosabb tapasztalataidat?

WM: A laegfontosabb talán az, hogy a társalapítók közötti személyes konfliktus milyen nagy hatással lehet a csapatokra, illetve az, hogy ezeknek a konfliktusoknak a hatékony kezelése alapjaiban változtathatja meg a dinamikát. Amúgy a piac- és ügyfélközpontú startuppok nyernek.

NÜA: Ha angyalbefektetésről van szó inkább egyedül vagy csapatban dolgozol? Kik a kulcsemberek, és területek amelyekre mindenképp oda kell figyelni egy startup növekedésének a beindításakor? Vannak konkrét kihívások azok számára, akik angyalbefektetésbe kezdenének a Közép-Kelet-Európai régióban?

WM: Soha nem fektettem be angyalként egyedül, úgy gondolom, hogy a (kezdeti) sikerünk kulcsa az angyalokkal való közös munka volt.

Akikkel eddig együtt dolgoztam:

  • Komár Balázs – xLabs CEO, az ISEEQ társalapítója – kivételes tehetségszerzésben, és vitathatatlanul jobb hálózattal rendelkezik, mint én
  • Steve Ruszina – Invention Factory CEO – a korai magyar exiteknél, a Ustreamnél, a Balabitná szervezetfejlesztéssel foglalkozott, ő a legjobb coach, akivel eddig találkoztam
  • Erki Szabolcs – Hard Code CEO, IoT ügynökség
  • Hodicska Gergely – Felhő – Ustream és Bitrise ex-VP. Technikai beállítottságú szervezetfejlesztő, remek csapattag.

A Közép-Kelet-Európai régióban kevesebb az olyan vállalkozó, aki hajlandó startupokba fektetni és akik befektetnek lényegesen kevesebb tőkével rendelkeznek, mint nyugati társaink.

NÜA: Melyek a legfontosabb értékek, amelyeket egy angyal befektető hozhat egy startup számára a Közép-Kelet-Európai régióban? (Tapasztalataid alapján) Megosztanál velünk egy sikertörténetet?

WM: Szakértelem és kapcsolati háló.

Ami még számomra is meglepő volt, az az volt, amikor egy portfóliócégnek tudtam segíteni fejlesztőt találni Kazahsztánban – ez elég véletlen volt 😀

 

Ajánlott hírek

Riport az első regionális fórumunkról: A nők szerepe az…

Kilenc ország szakértői és döntéshozói csatlakoztak első regionális fórumunkhoz:
A nők szerepe a gazdaság újraindításában és az innovációs döntéshozásban

2021. november 22-én a V4 országok mellett Grúzia, Szerbia, Románia, Norvégia és Moldova vett részt az első regionális fórumon, melyet a Nemzetközi Visegrádi Alap és az EGT és Norvég Alap Regionális Alapja támogatott.

„A nők szerepe a gazdaság újraindításában és az innovációs döntéshozásban” című hibrid (élő és online) eseményen többek között előadott Marianna Neupauerová (A Nemzetközi Visegrádi Alap igazgatóhelyettese), Márta Irén (a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért ügyvezető igazgatója), Aleksandar Bijelić (a szerbiai SeVeN igazgatója), és Janina Lamøy (az Innovation Norway szakértője). Az eseményt szervező Women/Business/Angels Egyesület célja, hogy a CEE régió érintettjeit összekösse, valamint megossza a kormányzati, üzleti és a kutatási területek legjobb gyakorlatait, hogy minél több nő válhasson innovatív cégek alapítójává és/vagy üzleti angyalbefektetővé.

„A Women/Business/Angels Egyesület erős meggyőződése, hogy a térségben a női vállalkozók és az innovációba befektető üzleti angyalok összekapcsolása felgyorsítja a régió innovációs kapacitásának és így versenyképességének növekedését.” – hangsúlyozta Szabó Eszter, az Egyesület elnöke.

„Az együttműködés során mellbevágó az a tény, hogy Norvégia és a közép- és kelet-európai országok innovációs ökoszisztémái mennyire hasonló problémákkal küzdenek a női részvétel elősegítése terén. Rengeteget tanulunk egymás legjobb gyakorlataiból és a szervezetek és emberek közötti kapcsolatok megerősödéséből,” – jelentette ki Rita Anson (a Win Norvég Üzleti Angyalok hálózat társalapítója).

A Fórumot követően a Women/Business/Angels Egyesület azt tervezi, hogy a start-upok támogatása és az üzleti angyallá válás kérdésében szorosabb együttműködést épít ki a kereskedelmi kamarákkal és a nagyvállalatokkal. Emellett egy öt alkalomból álló üzleti angyal befektetési tanfolyamot indít 2022 elején.

 

A fórumon elhangzottakról részletesebb összefoglalóért kattintson ide!

 


WINGATE projekt: Szerbia, Románia, Moldova, Magyarország és Norvégia

Women/Business/Angels Egyesület a WINGATE projekt egyik partnere. A támogatást Iceland, Liechtenstein és Norvégia nyújtja az EGT és Norvég Alap Regionális Alapján keresztül. A konzorciumban Norvégiából, Szerbiából, Magyarországról, Romániából és Moldovából vesznek részt olyan szervezetek, amelyek a nőket támogatják innovatív start-upok indításában és vállalkozásuk fejlesztésében, valamint az üzleti angyallá válásban nyújtanak segítséget.

Nemzetközi Visegrádi Alap V4+ projekt: Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Moldova és Grúzia

A Women/Business/Angels Egyesület konzorcium-vezető ebben a projektben. amit a Nemzetközi Visegrádi Alap finanszíroz. A program célja, hogy elősegítse az üzleti angyalok számának növelését és az érintett országok innovációs ökoszisztémájának hatékonyabb működését azáltal, hogy erősíti a női vállalkozók és üzleti angyalok együttműködését a régióban és támogatja a nőket, hogy vegyenek részt – a férfiakkal együtt – az innovációs folyamatokban akár innovátorként, vállalkozóként, akár befektetőként.


 

Kivitelezte:

Women/Business/Angels Egyesület a kezdő női közép- és kelet-európai angyalbefektetőket kívánja támogatni és ennek érdekében együttműködik számtalan hazai és nemzetközi partnerszervezettel. Az Egyesület célja, hogy térségünk innovációs kapacitása növekedhessen, ennek érdekében különböző tréningjein és rendezvényein felkészíti a nőket az innovációs ökoszisztémában való eligazodásra és az angyalbefektetővé válásra. Működési modelljét Candace Johnson, az Európai Üzleti Angyalok Hálózatának elnöke európai legjobb gyakorlattá minősítette 2017-ben.

The role of women in re-launching the economy and innovation decision making Régebbi események

The role of women – Forum & roundtable on…

The role of women in re-launching the economy and innovation decision making

Forum & policy stakeholder roundtable

22 November 2021

Join us live in Budapest, or follow the discussion online!

The global pandemic has affected our lives in almost every aspect from our health and families to our economy and our prospects. It is a challenge not only to re-launch the economy but to re-launch it on a path that leads to more resilience, growth and sustainability on a national and a regional basis.

This path should include more women and more investments into innovation in the V4+ and the Central-Eastern European regions where market economy is much younger than in Western Europe. As a non-profit, nonpartisan organisation driving the discussion we connect stakeholders from two axes – V4+ countries plus Norway, Serbia, Romania – for the first time. This is why a policy discussion is long due on the topic of business angel investments, innovative start-ups and more female participation in both parts.

We invite the stakeholders to discuss their approach, share their opinions and display their results in special roundtables on innovation and business angel investments.

Program*

15.00 – 15.15
Registration, Welcome coffee
Introduction of the “Ask about WINGATE!” desk

15.15 -15.20
Welcome from Women / Business / Angels Association – Eszter Szabó (President)

15.20 – 15.30
Opening speech: Amb. Petr Mareš (Executive Director, IVF, TBC)

15.30 – 16.20
How to involve more women into innovation funding? Opportunities and bottlenecks
Policy stakeholder roundtable. (Supported by the IVF)
Moderator: Edit Szilágyiné Bátorfi (Former Executive Director, IVF)
Participants:

  • István Szabó PhD. (National Research, Development and Innovation Office, Vice President for Science and International Affairs)
  • Irén Márta (Director, Business Council for Sustainable Development in Hungary)
  • Beatrix Bedő (Co-founder, Incubation Lead, Angel, Impact Hub)

16.20 – 17.10
Innovation in many colors – Innovation support case studies with the support of the WINGATE project
(Co-funded by the EEA and Norway Grant Regional Cooperation Grant)
Moderator: Beatrix Bedő (Co-founder, Incubation Lead, Angel, Impact Hub)
Participants:

  • Jeanette Grendahl (Women Investment Network, Norway, TBC)
  • Emilia Mamajova (Co-Founder, Espira Investments, Czech Republic)
  • Aleksandar Bijelić (Director, SeVeN, Serbia)

17. 10 – 17.20
Key takeaways in innovation and the role of women in funding
(V4+ and WINGATE panels + audience)

17.20 – 17.30
Closing speech: Janina Lamøy (Innovation Norway)

17.30
Invitation from the Norwegian Ambassador to Budapest (TBC)

18.00- 19.30
Reception at the Norwegian Embassy (with separate invitation & registration)

The working language of the forum is English.

*We reserve the right to change the program!

Come and join us live in person!

When: 22. November 2021. – 15:00-18:00

Where: Novotel Budapest City & Budapest Congress Center
1123 Budapest, Alkotás utca 63-67.

 

How to participate

For personal attendance, please register here:

REGISTRATION

 

The event is available online on Zoom, please click here to register in advance!

 

The event is an opportunity to learn from the experiences of two different projects that nevertheless have similar goals – supporting innovative women entrepreneurs and business angels – and an overlapping geographical coverage.


The WINGATE project: Serbia, Romania, Moldova, Hungary and Norway

We are also beneficiary partners in the WINGATE project, funded by Iceland, Liechtenstein and Norway through the EEA and Norway Grants Fund for Regional Cooperation. This consortium work across Norway, Serbia, Hungary, Romania and Moldova, supporting and training women entrepreneurs and women business angels.

 

The Visegrad 4+ project: Visegrad 4+ countries

Women/Business/Angels Association is the consortium leader of a project, co-funded by the International Visegrad Fund, with participating partners from the Czech Republic, Poland, Slovakia, Georgia and Moldova besides Hungary. We aim to support the development of business angeldom and innovation ecosystem building in these countries and within that, the role that women play in making investment decisions in innovative startups.

 

Implemented by:

 

Régebbi események

WBA Club: Én, mint befektető – Finálé

Space


A WINGATE projekt keretében az EEA és Norvég Regionális Együttműködési Alap támogatásával a Nők/Üzlet/Angyalok Egyesület fórumot szervezett 2021. június 29-én este „Én, mint befektető” témában.

A cél az volt, hogy bemutassák az üzleti angyalkodás szempontjait és részleteit, bemutassák az újonnan érkezőket – mind a vállalkozókat, mind a potenciális befektetőket – és részletesen bemutassák az angyal lét trükkjeit.

Míg Verő Barbara, a WBA klubigazgatója élőben nyitotta meg a fórumot a budapesti TRIP hajóról,  előadók csatlakoztak hozzánk Zoomon keresztül Európa minden részéből.

Először Szabó Eszter, a WBA elnöke beszélt a WBA küldetéséről és céljairól, majd Jaksa Renáta Anna bemutatta a WINGATE projektet, ezt a nemzetközi együttműködést, amelynek célja a női vállalkozók és üzleti angyalok támogatása, képzése és összekapcsolása. Trine Skymoen, norvég nagykövet emlékeztetett bennünket a nők helyére – amely „élen, az irodában, a laborban, az űrben és így tovább”, és arra buzdította az üzleti életet és a társadalmat, hogy „focizzanak anélkül, hogy a csapat felét kispadra ültetnék. – A nőket”. Arra buzdította a nőket, hogy merjék vállalni a vezetést, merjenek kilépni az árnyékból, és kezdeményezzenek.

Ezután Amparo de San José Riestra, az IESE prominens üzleti angyalhálózatának vezérigazgatója és az EBAN igazgatósági tagja sürgette az angyalokat és az angyalhálózatokat szerte Európában, hogy osszák meg tudásukat és működjenek együtt egymással. A program első részének lezárásaként Ivar Siimar, az Észt Üzleti Angyalok Hálózatának munkatársa hangsúlyozta a szindikált angyal befektetések fontosságát – amelyek lehetővé teszik, hogy „ötvözze ismereteit és szakértelmét más befektetőkkel”, és ezzel tanuljanak, miközben csak korlátozott mennyiségű forrást kockáztatnak.

A következő panelbeszélgetés, amelyet Hild Imre, a WBA képzési igazgatója moderált, komplex képet nyújtott az angyal befektetés dilemmáiról. Résztvevők voltak: Sohajda Júlia (Vespucci Partners), Bedő Bea (Impact Hub), Kovács Zoltán. A minősített befektetők rámutattak az angyalok szerepére – „legyél a csapat tagja, de ne a főnök”, valamint a nyitottság és a kíváncsiság szükségességére – „nem az a kérdés, hogy ki tudja a legjobban, hanem az, hogy hogyan tanuljunk”.

Ha további kérdése van, kérjük, forduljon hozzánk bizalommal:

  1. Verő Barbara (vero.barbara@futureproofconsulting.eu, +36205565058) 
  2. Szabó Eszter a WBA-tól (eszter.szabo@eszterforcee.com)
Hírek

Üzleti Angyal Tréning tavaszi szemeszterének záróeseménye

Space


A WINGATE projekt keretében az EEA és Norvég Regionális Együttműködési Alap támogatásával a Nők/Üzlet/Angyalok Egyesület fórumot szervezett 2021. június 29-én este „Én, mint befektető” témában.

A cél az volt, hogy prezentálják az üzleti angyalkodás szempontjait és részleteit, bemutassák az újonnan érkezőket – mind a vállalkozókat, mind a potenciális befektetőket – és részletesen ismertessék az angyal lét trükkjeit.



Míg Verő Barbara, a WBA klubigazgatója élőben nyitotta meg a fórumot a budapesti TRIP hajóról,  előadók csatlakoztak hozzánk Zoomon keresztül Európa minden részéből.

Először Szabó Eszter, a WBA elnöke beszélt a WBA küldetéséről és céljairól, majd Jaksa Renáta Anna bemutatta a WINGATE projektet, ezt a nemzetközi együttműködést, amelynek célja a női vállalkozók és üzleti angyalok támogatása, képzése és összekapcsolása. Trine Skymoen, norvég nagykövet emlékeztetett bennünket a nők helyére – amely „élen, az irodában, a laborban, az űrben és így tovább”, és arra buzdította az üzleti életet és a társadalmat, hogy „focizzanak anélkül, hogy a csapat felét kispadra ültetnék. – A nőket”. Arra buzdította a nőket, hogy merjék vállalni a vezetést, merjenek kilépni az árnyékból, és kezdeményezzenek.

Ezután Amparo de San José Riestra, az IESE prominens üzleti angyalhálózatának vezérigazgatója és az EBAN igazgatósági tagja sürgette az angyalokat és az angyalhálózatokat szerte Európában, hogy osszák meg tudásukat és működjenek együtt egymással. A program első részének lezárásaként Ivar Siimar, az Észt Üzleti Angyalok Hálózatának munkatársa hangsúlyozta a szindikált angyal befektetések fontosságát – amelyek lehetővé teszik, hogy „ötvözze ismereteit és szakértelmét más befektetőkkel”, és ezzel tanuljanak, miközben csak korlátozott mennyiségű forrást kockáztatnak.

A következő panelbeszélgetés, amelyet Hild Imre, a WBA képzési igazgatója moderált, komplex képet nyújtott az angyal befektetés dilemmáiról. Résztvevők voltak: Sohajda Júlia (Vespucci Partners), Bedő Bea (Impact Hub), Kovács Zoltán. A minősített befektetők rámutattak az angyalok szerepére – „legyél a csapat tagja, de ne a főnök”, valamint a nyitottság és a kíváncsiság szükségességére – „nem az a kérdés, hogy ki tudja a legjobban, hanem az, hogy hogyan tanuljunk”.

A fórumot egy remek networking lehetőség zárta a Duna felett.

Hamarosan érkezik a WBA 2021-es őszi szemesztere! Információs estekkel és találkozókkal készülünk a start-up ökoszisztémáról és mentorálásról. Kövessen minket a Facebook és a LinkedIn csatornáinkon.

#EEANorwayGrants

#FundforRegionalCooperation

#CoCreatingtheFuture

#CEEforInnovationHub

Régebbi események

WBA Tréning: Mitől lesz értékes egy vállalat?


Spacer

A Nők/Üzlet/Angyalok Egyesület május 25-én, közép-európai idő szerint 18: 00-tól tartotta negyedik képzését a 2021-es tavaszi szemeszter sorozatában. A képzés átfogó áttekintést nyújtott a startupok és a cégek értékelésében, amit minden lehetséges szögből bemutatott.

Miután Hild Imre, a WBA rezidens trénere nyitotta meg az eseményt, és Szabó Eszter, a WBA elnöke üdvözölte a résztvevőket, két különleges előadó tartott prezentációt az estén.

Először Emilia Mamajova osztotta meg tapasztalatait. Alapító partnere az ESPIRA Investments magántőke-befektetési vállalkozásnak, amely a közép-európai székhelyű kkv-k növekedési tőkebefektetéseit célozza, különös figyelmet fordítva a nemek közötti egyensúlyra. Beszélt az összes releváns pénzügyi és menedzsment tényezőről, amelyet át kell tekinteni a beruházások megkezdése előtt. Emilia kiemelte, hogy a fenntarthatóság a kulcs pénzügyi, marketing és menedzsment szempontjából is. A legfontosabb emberi tényezők a menedzsment integritása, valamint a menedzsment és a befektetők közötti bizalmi viszony: a mikrovezetés és a túl szoros ellenőrzés elkerülése érdekében.

Kádas Péter, az ismert magyar vállalkozó, befektető és blogger a korai stádiumú startupok esetéről beszélt, ahol a hagyományos mutatók kevésbé relevánsak. Péter szerint “nem mindegy, hogy a társaság mekkora részét birtokolod – ne legyél mohó!” – de döntő fontosságú a megfelelő startupok kiválasztása és a gyors cselekvés. 30 napon belül hozza meg döntését kellő gondossággal – és álljon készen továbblépésre! Ezenkívül tegye félre a költségvetés egy részét a további beruházásoknak – amit más néven úgy is hívnak, mint „duplázás”.

A tréninget rövid kérdezz-felelek zárta le, és meghívót kaptunk a következő rendezvényre – a 4. Clubba június 8-án, 18:00 órától.

Hogyan tudhat meg többet a szemeszterről és csatlakozhat ahhoz? Töltse ki a regisztrációs űrlapot a weboldalon!

Ha további kérdése van, kérjük, forduljon hozzánk bizalommal:

  1. Verő Barbara (vero.barbara@futureproofconsulting.eu, +36205565058) 
  2. Szabó Eszter  (eszter.szabo@eszterforcee.com)
Régebbi események

WBA Club: A befektetési folyamat


Space

A WBA 2021 tavaszi szemeszter 3. klubeseményét május 11-én, 18 órától tartottuk, az üzleti angyal befektetési folyamattal a középpontban, három különböző vállalkozói esettanulmány segítségével.

Meghívtuk a Webshippy-t és a Bindr-t, és bemutattunk egy újonnan induló vállalkozást is.

Néhány kiemelt eseménye a rendezvénynek:

  • Miután Verő Barbara, a WBA klubigazgatója megnyitotta az eseményt, Szabó Eszter, a WBA elnöke üdvözölte a résztvevőket.
  • Az első bemutatott vállalat a Webshippy volt, amelynek társalapítója, Hild Imre elmesélte nekünk a cég történetét. Az eset legfontosabb tanulságai rávilágítottak az intézményi és a szakmai befektetők közötti különbségre, és jó kérdést vetettek fel az intelligens választásokkal kapcsolatban a hazai és/vagy nemzetközi befektetőkkel való kapcsolat szempontjából.
  • Második felszólalónkként a Bindr-től Kosdi-Kovács Márton érkezett. Elmesélte annak a speciális alkalmazásnak a történetét, amelynek célja, hogy segítse a tanulókat egymástól való tanulásban, a halogatás és az elidegenedés leküzdésében (amelyek a pandémia idején súlyosan érintették a hallgatói közösségeket). Márton hangsúlyozta, hogy egy startup számára a legfontosabb feladat az, hogy magával a termékkel dolgozzon, beszéljen a felhasználókkal, folyamatosan fejlődjön. Ha a termék jó és nagyra értékelik a felhasználók, akkor jönnek a befektetők.
  • A harmadik esetet Ványik Péter, a QA Auto alapítója mutatta be, amelynek célja egy hosszú távú információs aszimmetria problémájának megoldása a használt autók piacán. Ebben a ragyogó hálózatban, amelyet vásárlók, eladók és autójavító műhelyek számára terveztek, mindenki nyer, ha tisztán és átláthatóan együttműködnek.

Hogyan tudhat meg többet a szemeszterről és csatlakozhat ahhoz? Töltse ki a regisztrációs űrlapot a weboldalon!

Ha további kérdése van, kérjük, forduljon hozzánk bizalommal:

  1. Verő Barbara (vero.barbara@futureproofconsulting.eu, +36205565058) 
  2. Szabó Eszter a WBA-tól (eszter.szabo@eszterforcee.com)
Régebbi események

WBA Tréning: A befektetési folyamat


Space

A Women/Business /Angels Associaton megtartotta 2021-es tavaszi szemeszterének harmadik tréning eseményét, amelyet április 27-én, 18 órától tartottak. Az este maga az üzleti angyalok startupokba történő befektetéseivel kapcsolatos befektetési folyamatot vizsgálta.

Hild Imre, a WBA részéről megnyitotta a képzést, és bemutatta az első előadót, Erik Bovee-t a SpeedInvest-től.

  • Erik az Egyesült Államok és az európai / közép-kelet-európai ökoszisztémák hasonlóságairól és különbségeiről beszélt, kiemelve, hogy az európai befektetési környezet az elmúlt 10 évben sokat fejlődött, és nagyon jó alapokra épül – jó oktatásra és jelentős mennyiségű befektetési alapra. Erik rámutatott arra, hogy a közép-kelet-európai országok különleges helyet foglalnak el a globális befektetési helyzetben – az angyalok lehetőségére, hogy jó pénzt keressenek azzal, hogy kiváló helyi startup-okat találnak és segítenek nekik abban, hogy nagyobb piacra lépjenek. “Miután ezek az alapítók leszálltak a gépről San Franciscóban, Ön már megduplázta a pénzét” – mondta. Erik segített nekünk, hogy milyen tényezőket kell keresni egy indításkor, miközben figyelmeztetett minket a vörös zászlókra is.
  • A képzés második részében Zsembery Levente, a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület elnöke kiváló beszédet mondott nekünk a vállalatok értékelési folyamatáról. Nemcsak abban segített nekünk, hogy jobban megértsük, hogyan értékeljük a startup-ot, a terméket, a piacot, a befektetés állapotát, hanem rámutatott arra is, hogy a “befektetési történet” csak egy része egy nagyobb egyenletnek. Még fontosabb szem előtt tartani a potenciális kilépési történeteket, és megemlítette, hogy a befektetők nagyra értékelik a rugalmasságot, amikor az induló vállalkozás egynél több lehetséges jövőbeni eredményt prognosztizál.
  • Végül meghívtuk a résztvevőinket a következő rendezvényünkre, a 3. WBA Klubba, május 11-én, 18:00 órától. Az olyan startupok, mint a Webshippy és a Bindr, megosztják velünk történeteiket a befektetési folyamatról és az angyal együttműködésről. Szabó Eszter, a WBA elnöke köszönetet mondott mindenkinek az estéért, és felszólította a közönséget, hogy jelentkezzen be a WBA közelgő eseményeire!

Hogyan tudhat meg többet a szemeszterről és csatlakozhat ahhoz? Töltse ki a regisztrációs űrlapot a weboldalon!

Ha további kérdése van, kérjük, forduljon hozzánk bizalommal:

  1. Verő Barbara (vero.barbara@futureproofconsulting.eu, +36205565058) 
  2. Szabó Eszter a WBA-tól (eszter.szabo@eszterforcee.com)
Régebbi események

WBA Club: Az induló vállalkozások életciklusa


Space

Második Club eseményünket április 13-án tartottuk a WBA 2021 tavaszi szemeszter keretében!

Az esemény házigazdája Verő Barbara volt, üdvözlő megjegyzésekként Szabó Eszter, a WBA elnöke kiemelte a Tréning és Club rendezvénysorozat néhány kulcselemét.

Néhány kiemelt eseménye a rendezvénynek:

  • Hild Imre bemutatta aznapi előadóinkat: először Bárdos Kristóf, a Green Fox Academy társalapítója osztotta meg tapasztalatait az induló vállalkozásokkal, az angyalokkal és a befektetésekkel kapcsolatban. Rámutatott, hogy az induló alapítók számára a legfontosabb, hogy valóban és mélyen megértsék a problémát, amelyet megpróbálnak megoldani. Kristóf segített nekünk abban is, hogy jobban megértsük a befektetői dinamikát: például a kockázatitőke-társaságok a gyakori tévhitekkel ellentétben örömmel látnak angyalbefektetőt a fedélzeten, és nem érdekli őket az angyal kivásárlása. Inkább a közös munka, az angyalok szakértelmére és hálózatára építve megsokszorozódik a siker esélye.
  • Második előadónk Pancsa Emese, a Compocity társalapítója volt. Emese kifejtette, hogy start-upok csapatának felépítésekor a szakértelemnek kell a legfontosabbnak lennie. Az elkötelezettség szempontjából összehasonlította a start-up és a befektető kapcsolatát a házassággal is.
  • Az este harmadik előadója Andrew Hartványi volt az induló Stokes cégtől, aki intelligens, mesterséges intelligencián alapuló ajánlási megoldást kínál a weboldalak és ügyfeleik számára.

Hogyan tudhat meg többet a szemeszterről és csatlakozhat ahhoz? Töltse ki a regisztrációs űrlapot a weboldalon!

Ha további kérdése van, kérjük, forduljon hozzánk bizalommal:

  1. Verő Barbara (vero.barbara@futureproofconsulting.eu, +36205565058) 
  2. Szabó Eszter a WBA-tól (eszter.szabo@eszterforcee.com)