10. Angyal befektető tréning: Üzleti hálózatokkal az innovációért – gazdasági jövőképzés

Kilenc angyalbefektető tréning, közel ötven nemzetközi konferencia, találkozó és üzleti megbeszélés, bővülő tagság: 2018. szeptember elején ünnepelte egyéves évfordulóját egyesületünk, a Nők/Üzlet/Angyalok.

Következő stratégiai lépésként kerekasztalt szerveztünk „Üzleti hálózatokkal az innovációért – gazdasági jövőképzés” címmel néhány, az országban kulcs szerepet játszó szakember- és üzleti hálózat bevonásával. A vendéglátó szerepét Szalay Péter, az IBM Hungary operatív igazgatója, Egyesületünk tanácsadó testületének tagja vállalta. A beszélgetés folyamán megvitattuk az üzleti hálózatok szerepét az innovációs ökoszisztéma erősítésében, tevékenységük hatását és kapcsolódási pontjait, amiről az este második részében be is számoltunk a szélesebb közönségnek.

Ezután a havonta rendszeresen megtartott, pragmatikus Üzleti Angyalbefektető Tréningünk következett, amit ez alkalommal megnyitottunk azok számára is, akik még nem tagjai a Nők/Üzlet/Angyalok Egyesületnek. Így lehetőségük adódott megtapasztalni képzésünk egyediségét, és belépni az Egyesületbe.

Vendégelőadónk ezúttal Tánczos Péter, a Euroventures igazgatója volt. Ma már mindenki hallott a magyar fejlesztésű lézerkésről, a régiónkból indult, és ma már a New York-i tőzsdén jegyzett EPAM-ról, vagy az éppen series B tőkebevonáson átment és a digitálisan kezelt dokumentumok biztonságával foglalkozó Tresoritról.

Vajon ki és miért látta meg bennük a lehetőséget és miért fektetett be ezekbe az akkor induló vállalkozásokba lehetővé téve azok globális sikerét? És vajon miért dolgozik az Euroventures már régóta angyalbefektetőkkel?

Ezekre a kérdésekre kerestük a választ Tánczos Péterrel, Hild Imre, a Global Traction Partnere moderálásával.