11. Angyalbefektetői tréning (Budapest, 2018. november 5.)

Már tizedik alkalommal került megrendezésre a havonta rendszeresen megtartott Angyalbefektetői tréningünk.
Ezúttal a Nestle vendégei voltunk, 2018 november 5-én 18-20.00 óra között.

Elsőként egy kerekasztal került megrendezésre, ezután egy olyan találkozóra vártuk a tagokat, ahol visszajelzést adunk néhány startupnak.

Az Akriel intelligens algebrai oktatóprogram egyik alapítója, Nagy Gergely látogatott el hozzánk, hogy elmesélje történetüket.
Majd a bemutatkozás után konstruktív értékelő beszélgetést folytattunk.

A program segít megérteni és begyakorolni a diákoknak az egyre nehezedő algebrai feladatokat minden témakörben, mint egy online matematikai magántanár.

 

 

10. Angyal befektető tréning: Üzleti hálózatokkal az innovációért –…

Kilenc angyalbefektető tréning, közel ötven nemzetközi konferencia, találkozó és üzleti megbeszélés, bővülő tagság: 2018. szeptember elején ünnepelte egyéves évfordulóját egyesületünk, a Nők/Üzlet/Angyalok.

Következő stratégiai lépésként kerekasztalt szerveztünk „Üzleti hálózatokkal az innovációért – gazdasági jövőképzés” címmel néhány, az országban kulcs szerepet játszó szakember- és üzleti hálózat bevonásával. A vendéglátó szerepét Szalay Péter, az IBM Hungary operatív igazgatója, Egyesületünk tanácsadó testületének tagja vállalta. A beszélgetés folyamán megvitattuk az üzleti hálózatok szerepét az innovációs ökoszisztéma erősítésében, tevékenységük hatását és kapcsolódási pontjait, amiről az este második részében be is számoltunk a szélesebb közönségnek.

Ezután a havonta rendszeresen megtartott, pragmatikus Üzleti Angyalbefektető Tréningünk következett, amit ez alkalommal megnyitottunk azok számára is, akik még nem tagjai a Nők/Üzlet/Angyalok Egyesületnek. Így lehetőségük adódott megtapasztalni képzésünk egyediségét, és belépni az Egyesületbe.

Vendégelőadónk ezúttal Tánczos Péter, a Euroventures igazgatója volt. Ma már mindenki hallott a magyar fejlesztésű lézerkésről, a régiónkból indult, és ma már a New York-i tőzsdén jegyzett EPAM-ról, vagy az éppen series B tőkebevonáson átment és a digitálisan kezelt dokumentumok biztonságával foglalkozó Tresoritról.

Vajon ki és miért látta meg bennük a lehetőséget és miért fektetett be ezekbe az akkor induló vállalkozásokba lehetővé téve azok globális sikerét? És vajon miért dolgozik az Euroventures már régóta angyalbefektetőkkel?

Ezekre a kérdésekre kerestük a választ Tánczos Péterrel, Hild Imre, a Global Traction Partnere moderálásával.

 

A Krynica Gazdasági Fórum és a Nők/Üzlet/Angyalok Egyesület intézményes…

 

Idén már nemcsak előadóként vettünk részt Lengyelországban, a térség legnagyobb Davos jellegű eseményén, az évente 4.000 döntéshozót és 800 újságírót vonzó Krynica Gazdasági Fórumon. Hazánkat az egyik panelbeszélgetésen Szigeti Ádám, innovációért felelős helyettes államtitkár mellett Szabó Eszter, Egyesületünk elnöke képviselte és a Nők/Üzlet/Angyalok Egyesület intézményes partnerévé vált a régió kulcsfontosságú gazdasági rendezvényének.

Ez a tény kiemelt jelentőséggel bír számunkra, hiszen, ha az innovációs világversenyben nyerni akarunk, érdemes régiós szemléletben és globális keretekben gondolkodni térségünkben is.

Mi lehet a Közép-Kelet Európai régió növekedésének új gazdasági modellje? Ez a téma került annak a vitának a középpontjába, amely hat, különböző országból származó jól ismert közgazdász és Szabó Eszter részvételével zajlott szeptember 6-án. A „Nehéz menekülés a stagnálásból. Hogyan erősítsük a közép európai gazdaságokat?” című panel beszélgetés résztvevői konszenzusra jutottak arról, hogy a régió felzárkózott a nyugati világhoz azzal, hogy alacsony költségű munkaerőt kínál a piacnak.

A legújabb kérdés az az, hogy hogyan fejlesszünk magasabb hozzáadott értékű gazdasági modellt. Innováció, kreativitás, oktatás, márka, regionális együttműködés a V4+ országok és az EU között, munkaerő migráció – ezek a témák kerültek terítékre a beszélgetés folyamán.

Szabó Eszter a tőke akkumuláció szerepéről beszélt, és betekintést adott az Európai Üzleti Angyal Szövetség (EBAN), a korai finanszírozás (seed funding), és egyéb korai fázisú piacok működésébe, amelyek több mint 300.000 tagjukkal intellektuális platformot adnak az innovatív gazdaság működéséhez.

Ezen szervezetek tagjai további tőke forrásokat hoznak a gazdaságba, saját pénzüket, tudásukat, üzleti kapcsolatrendszerüket és tapasztalatukat adják, fektetik be más vállalkozásába üzleti angyalként. Ez a tőke további eszközként szolgál azon helyi vállalkozások fejlesztéséhez, amelyek globális fejlődésre törekszenek. Nem meglepő, hogy az üzleti angyal befektetések is hatékonyabban működnek, ha több női befektető vesz részt a férfiakkal együttműködésben az innovációs ökoszisztéma fejlesztésében Közép-Kelet Európában.

  

Pillanatfelvétel a Krynica Gazdasági Fórum központjáról, ahol minden résztvevő találkozik a regionális döntéshozók legnagyobb jelentőségű éves összejövetelén minden szeptemberben. A 2018-as esemény a 28. volt a sorban.

  

  

A Nők/Üzlet/Angyalok csatlakozott a női vezetők reggelijéhez. Idén már harmadszorra Szabó Eszter, az Egyesület Elnöke vezette a találkozót, és immár harmadik éve tagja az Egyesület a Fórum tanácsának is.

Születésnapos „Üzleti Angyalnők”

 

Kilenc angyalbefektető tréning, közel ötven nemzetközi konferencia, találkozó és üzleti megbeszélés, egyre bővülő tagság: a NŐK/ÜZLET/ANGYALOK Egyesület szeptember elején ünnepelte fennállásának egy éves évfordulóját.

Nézze meg videónkat!

Célunk, hogy – a férfiakkal együttműködésben – növeljék a nők számát az innovációs döntéshozatalban, Közép- és Kelet-Európában. Ezt többek között képzésekkel, új befektetési minták bemutatásával, az üzleti kultúra koedukálttá tételével és a piaci innovációs szereplők hálózatainak országhatárokon átnyúló összekötésével valósítjuk meg.

Nemzetközi ismertségünk egyre nő. Jártunk már Norvégiában, Izraelben, nemrégiben meghívtak minket tanulmányútra Prágába, sőt Norvégiából és Albániából már mi is fogadtunk üzletasszony delegációt.

Előadóként részt vettünk Lengyelországban, a térség legnagyobb Davos jellegű gazdasági fórumán, az évente 4.000 döntéshozót és 800 újságírót vonzó Krynica Economic Forumon: hazánkat az egyik panelbeszélgetésen Szigeti Ádám, innovációért felelős helyettes államtitkár mellett Szabó Eszter, Egyesületünk elnöke képviselte. Ez a tény kiemelt jelentőséggel bír számunkra, hiszen, ha az innovációs világversenyben nyerni akarunk, érdemes régiós szemléletben és globális keretekben gondolkodni térségünkben is.

A magyar piacon egyedül álló üzleti angyal tréningjeink aktuális eseményének keretében tartottuk meg egyéves évfordulónkat, ahol az előadó Egyesületünk tagja, az ismert data scientist (adatokkal foglalkozó informatikus/mérnök) és innovációs közösségépítő, Petróczi Attila volt. Témája, a „Milyen belülről alkalmazottként megélni a stratupok növekedési fázisait?” számos gondolatébresztő tartalom elemmel élénk beszélgetést generált a résztvevők között. Attila egyébként szerepet vállalt a 3.000 tagú Data Science Budapest Meetup csoport megalakításában és felfuttatásában, valamint a budapesti globális CRUNCH Data Engineering and Analytics (adatelemzéssel foglalkozó konferencia) konferencia egyik szervezője.

 

  

9. Angyal Tréning (Budapest, 2018. július 2.)

2018. július 2.

“Nemcsak az egyedi, nem tucat gyerekruhák iránti vágyunkra ad tökéletes választ, de a kicsik kezdeti művészi szárnypróbálgatásának megőrzésére is az egyik legkedvesebb mód, amit valaha láttam.” – vallja Ördög Nóra, a 9. Angyal Tréningünk első vendégéről, a Dream Draw Dress startupról, amelynek alapítói Ésik Eszter és Urbán Judit alig féléve vágtak bele mások álmainak megvalósításába. Eszter és Judit pitchükben beszéltek a kezdetekről, a motivációkról, amelyek elindították őket a vállalkozói lét felé azután, hogy multinacionális cégeknél dolgoztak, és éppen gyermekeikkel töltötték otthon az első hónapokat. Azóta több száz megrendelést teljesítettek és 100%-os ügyfél elégedettségi rátával dolgoznak. Óriási terveik vannak: természetesen a magyar piacon is növelni akarják ismertségüket már rövidtávon, de a fő, középtávú cél az európai piacra lépés. További információért a Dream Draw Dressról kattintson erre a linkre: dreamdrawdress.hu

        

        

A délután második részében Weiszbart Zsolt osztotta meg tapasztalatait a tréning résztvevőivel. Zsolt amellett, hogy angyal befektető egy Magyarországon működő svéd cég ügyvezetője is. Többek között azt is elmondta, hogy a Distinciton nevű startupot nem pénzügyi befektetésként kezelte, inkább egy olyan kihívásként, hogy miként lehet mentorként átadni azt a tapasztalatot, amit egy globális cég hazai vezetőjeként, illetve a Stanfordon töltött év során tanult. Véleménye szerint Magyarországon az angyalbefektetőknél sokkal jobban előtérbe kerül a tanácsadó, mentor szerep, fontos, hogy a vállalkozó és az angyal között működjön a kémia, és az esetek többségében klasszikusan a smart money felállás érvényesül, azaz a pénz mellett a startupperek hozzáférnek az üzleti angyal kapcsolati tőkéjéhez és üzleti tapasztalatához. Az USA-ban ezzel szemben az  angyalok minimum évi 8-10 befektetést csinálnak és alapvetően a nagy számok törvénye alapján dolgoznak,  hisznek abban hogy 3-4 évente sikerül elcsípni egy-egy jó céget. Ennek feltétele egy olyan ökoszisztéma, amiben folyamatosan validálni próbálják ötleteiket a vállalkozók tömegei. 

A tréning segítségével zajló kollektív tanulási folyamat csak Nők/Üzlet/Angyalok tagoknak áll nyitva. Időről időre kinyitjuk a tréninget a partnereink számára. Ha érdekli Önt/Téged az angyallá válás útja szívesen látjuk/látunk.

Ha élni kíván ezzel a lehetőséggel, jelzést a womenbusinessangels@gmail.com email címre kérünk, és szívesen látjuk egy alkalommal.

Magyar szakértő a globális Seed Fórumon

Szabó Eszter, a magyar Nők/Üzlet/Angyalok Egyesület alapító elnöke meghívást kapott a skandináv régió egyik legnagyobb innovációs találkozójára, a globális Seed Forumra. Eszter az innovatív gazdasági szereplők együttműködésének fontosságáról beszélt a rendezvény közönségének június 12-én az Oslói Operaházban – közölte le a Budapest Business Journal.

A teljes cikk az alábbi linken olvasható (angolul):

https://bbj.hu/business/hungarian-expert-appears-at-seed-forum-global_151381

Szabó Eszter Szabó, középen, az Oslói eseményen, amelyen a Nők/Üzlet/Angyalok alapító elnöke, és Jorn Lein-Mathisen, a Norvég Üzleti Angyal Network (NorBAN) ügyvezetője, és az International House alapítója is részt vett.

Egy magyar modell Norvégiában

Szabó Eszter, az ismert kommunikációs szakember, a Nők/Üzlet/Angyalok egyesület elnöke meghívást kapott, és felszólal Skandinávia egyik legnagyobb innovációs rendezvényén, a július 12-én megrendezendő SEED FORUM GLOBAL-on, az oslói Operában.

További információért kattintson ide:

https://profitline.hu/Egy-magyar-modell-Norvegiaban—NOKUZLETANGYALOK-egyesulet-kozlemenye-379684

Balról jobbra: Szabo Eszter, #JørnLeinMathisen (#OsloInternationalHubOslo International Hub, és Siko Anna, Magyarország Norvég Nagykövete az Osloi Operában.

Korábban aznap Szabó Eszter Szabó beszélt a közép-kelet európai régió és Norvégia innovációs ökoszisztémái összekapcsolásának fontosságáról.

Sikersorozat

Interjú a Hatoscsatornán Szabó Eszter Nők/Üzlet/Angyalok Egyesületi alapító elnökkel és Dintsér Andrea, az egyesület vállalati kapcsolattartójával:

Párosan szép az élet

Interjú a Hatoscsatornán Dr. Károlyi Antal, HUNBAN elnökkel, Dr. Martin Ádám, Nők/Üzlet/Angyalok egyesületi taggal, és Szabó Eszter Nők/Üzlet/Angyalok Egyesületi alapító elnökkel: